Általános Szerződési Feltételek
(Webportáltervezés és egyéb marketing szolgáltatások)
1. A szolgáltatás:
1.1. Megbízott Megbízó részére elkészíti az arywyr webportált, egyéb marketing szolgáltatásokat végez, illetve megvalósítja a reklámügynökségi keretszerződésben vállalt kampány elemeket, illetve az egyedi Keretszerződésben vállaltakat a Megbízási Szerződés, vagy a Keretszerződés alapján. Megbízási Szerződésben rögzített összeg az arywyr webportál elkészítését tartalmazza (a kapott anyagok alapján a portál arculatának kialakítását, tartalommal való kezdeti feltöltését, és a portál működéséhez szükséges kezdeti beállításokat).
1.2. Megbízott az arywyr webportál átadását a megbízási szerződésben rögzített összeg teljes kiegyenlítése időpontjától biztosítja.
1.3. Megbízó teljes körű felelősséggel tartozik a hozzáférési jelszaván keresztül végzett minden tevékenységért. Megbízott szolgáltatásait kizárólag írásbeli Megbízási szerződés alapján teljesíti.
2. Általános feltételek, rendelkezések:
2.1. Megbízó felelős azért, hogy a webportál, webáruház s azon elhelyezett kép, videó, szöveg, hang s bárminemű tartalom megfeleljen a mindenkor hatályos törvényeknek, jogszabályoknak, és általánosan elfogadott etikai normáknak. Megbízó felel azért, hogy az általa megrendelt arywyr webportál piacképességéről meggyőződjön.
2.2. Megbízottnak nem felelőssége a piacelemzés, kivéve ha arra Megbízó külön írásos megbízást nem ad.
2.3. Megbízott minden jogot fenntart, hogy visszautasítson minden olyan megbízást, amelyet úgy ítél meg, hogy az sérti az etikai normáit.
2.4. A megbízási szerződés Megbízott a teljesítés előtt, kapott anyagok és információk birtokában, Megbízóval egyeztetett terv alapján teljesíti. Megbízó a tervet utólag módosítja, vagy bármilyen módon megváltoztatja Megbízottnak jogában áll új határidőt kiírni és az ÁSZF 1. sz. melléklete alapján a módosítást kiszámlázni.
2.5. A teljesítés megkezdésekor Megbízott biztosít egy demóoldalt, ahol a fejlesztés nyomon követhető, illetve tesztelhető a fejlesztés egyes szakaszaiban. Megbízott e-mailben, vagy SMS szolgáltatásban értesíti, ha egy fejlesztési szakaszt lezárt. Megbízónak 3 munkanapon belül ezt nyugtáznia kell, ha nem történik visszajelzés akkor a felek elfogadottnak tekintik a fejlesztési szakasz lezárását.
2.6. Megbízó abban az esetben is határidőre köteles kiegyenlíteni Megbízott által benyújtott számlát, ha egy Megbízó által jóváhagyott fejlesztést Megbízott befejezett, készre jelentett, de a szükséges szöveg vagy képanyag átadásával Megbízó késlekedik. Az ilyen, utólag szolgáltatott tartalmat Megbízott a jövőben bármikor köteles a weblapon ingyenesen elhelyezni.
2.7. Megbízott vállalja, hogy az általa készített arywyr webportál oldalai a legelterjedtebb web-böngészőkön (Firefox 4, 3.6; Google Chrome 10; Internet Explorer 8) megfelelően megjelenjenek, de nem vállal felelősséget azért, hogy a nem elterjedt web-böngészőkön, illetve a fejlesztés befejezése után közzétett böngészőkön nem az elvárható formában és módon jelennek meg.
2.8. Megbízott e-mailben, vagy SMS szolgáltatásban értesíti Megbízót ha a fejlesztési szakasz teljesen lezárult. Megbízónak 3 munkanapon belül ezt nyugtáznia kell, ha nem történik visszajelzés, akkor a felek elfogadottnak tekintik a fejlesztési szakasz végleges lezárását, és a webportált nyilvánosan hozzáférhetővé válik. Ezzel Megbízó elismeri azt, hogy az oldal, a Megbízási szerződés szerint készült el.
2.9. Az arywyr webportál elkészítésére kötött Megbízási Szerződés nem vonatkozik az átadott webportál frissítésére és/vagy módosítására/átalakítására. Megbízott ezeket a szolgáltatásokat külön (átalánydíjas vagy eseti) szerződés alapján végzi.
3.Megbízási díjak és megfizetésük:
Megbízott jogosult előrefizetést (pro forma fizetést) kérni a következő esetekben:
a, új Megbízó esetén;
b, korábbi számlák késedelmes fizetése esetén;
c, ha a támogatói megállapodás vagy a felek egyéb megállapodása ilyen rendelkezést tartalmaz;
d, amikor Megbízó által közölt céginformáció alapján nem ítélhető meg a cég pénzügyi helyzete, illetve fizetőképessége.
3.1. Előrefizetés esetén Megbízó köteles a megrendelésben szereplő szolgáltatás értékét egy összegben, a számlán feltüntetett határidőn belül kiegyenlíteni.
3.2. Késedelmes fizetés esetén az adott kedvezmény jogosulatlannak minősül, és nem vehető igénybe, Megbízottnak jogában áll a szolgáltatást listaár alapján kiszámlázni. A lista árakat az 1sz.melléklet tartalmazza. A listaárak alapján benyújtott számla határidőn túli kiegyenlítése esetén, illetve bármely jogosulatlanul igénybe vett kedvezmény visszaszámlázása esetén, Megbízottat a Magyar Nemzeti Bank által hivatalosan közzétett jegybanki alapkamat kétszeresével, mint késedelmi kamattal megnövelt összeg illeti meg, amely Megbízó részére utólag kerül kiszámlázásra.
Megrendelés lemondása esetén az alábbi adminisztrációs díjat kell kifizetni, a nettó sugárzási vagy kivitelezési díj alapján: szerződéskötéstől számított 24 órán belül 50%, 24 órán túli lemondáskor 100%, mely az 1. sz. Melléklet listaárai alapján kerül kiszámlázásra. Késedelmes fizetés, vagy bármely jogosulatlanul igénybe vett kedvezmény visszaszámlázása esetén Megbízott a Magyar Nemzeti Bank által hivatalosan közzétett jegybanki alapkamat kétszeresével, mint késedelmi kamattal megnövelt összeg illeti meg, amely Megbízó részére utólag kerül kiszámlázásra.
3.3. Az előleg a szerződés aláírásakor átutalással vagy készpénzben fizetendő. Előlegfizetés kikötése esetén Megbízott a szolgáltatás teljesítését csak akkor kezdi meg, amikor az előleget Megbízó Megbízott részére megfizette.
3.4. Megbízó hozzájárul ahhoz, hogy Megbízott Megbízóval szemben fennálló pénzügyi követelését, Megbízó külön engedélye nélkül harmadik félnek bármikor értékesítse. Megbízó egyben hozzájárul ahhoz is, hogy a határidőre nem rendezett tartozásainak beszedése érdekében, Megbízott harmadik fél számára, a tartozások beszedéséhez szükséges, Megbízóra vonatkozó adatokat átadja és legfeljebb a tartozás kiegyenlítés megtörténtéig a harmadik fél ezeket tárolja.
4. Megbízott jogai és kötelezettségei:
4.1. Megbízott kötelezettséget vállal arra, hogy Megbízási Szerződés, vagy Megbízólapon részletezett szolgáltatásokat Megbízó számára biztosítja a Szerződés teljes időtartama alatt.
4.2. Megbízott vállalja, hogy a munkáról folyamatosan tájékoztatást ad a megbízás ideje alatt a Megbízó kérésére. Megbízott köteles szolgáltatásait karbantartani, az esetlegesen felmerülő hibát lehetőségeihez mérten a lehető legrövidebb időn belül kijavítani. Megbízó számára a Szerződés tárgyát képező szolgáltatással kapcsolatos technikai felvilágosítást telefonon, vagy e-mail útján -a Megbízó által felhatalmazott személyek számára- térítés nélkül megadni azzal a megszorítással, hogy a felvilágosítási kötelezettség kizárólag a szolgáltatás igénybevételéhez és rendeltetésszerű használatához szükséges információkra terjed ki.
4.3. Megbízott az igényelt szolgáltatások elindításától, időpontjától kezdődően felel a szolgáltatás 99%-ának működőképességéért. Arra az időszakra, amely alatt a Szerződés tárgya Megbízott érdekkörében felmerült okból nem használható rendeltetésszerűen, díjfizetési kötelezettség Megbízót nem terheli, ezzel az időszakkal a Szerződés meghosszabbodik, illetve határozatlan időre szóló Szerződés esetén a következő esedékes szolgáltatási díjból levonásra kerül.
4.4. Megbízott jogosult az általa nyújtott szolgáltatás megrendelésének napján a árlistájában érvényben lévő szolgáltatási díjat Megbízó felé kiszámlázni. Megbízó részéről történt késedelmes fizetés esetén a számla fizetési határidejének lejártát követően Megbízott jogosult a megrendelt szolgáltatások nyújtását felfüggeszteni, és mindaddig blokkolni, amíg Megbízó a szolgáltatás ellenértékét teljes egészében ki nem egyenlítette.
4.5. Megbízott esetleges üzemzavar esetén köteles mindent megtenni a hiba lehető legrövidebb időn belüli elhárításáért.
4.6. Megbízott kiköti, hogy a csomagokban meghirdetett weboldalak szoftvere, dizájnja és felépítése saját tulajdonát képezi, az csak a Szerződés fennállása alatt használható Megbízó részére.
4.7. Megbízott nem tartozik felelősséggel a neki nem felróható módon bekövetkező váratlan eseményekből eredő szolgáltatási kimaradásokért, esetleges adatveszteségekért, illetve azon károkért, amelyek rajta kívül álló okok eredményeképpen következtek be.
4.8. Megbízott bármely szerződéses kötelezettségeinek teljesítéséhez jogosult alvállalkozót, vagy más közreműködőt igénybe venni.
4.9. Megbízott fenntartja a jogot szolgáltatásai körének bővítésére, amelyről nem köteles Megbízót értesíteni.
4.10. Megbízott fenntartja a jogot a Szerződés azonnali hatállyal történő felbontására, amennyiben bizonyítható, hogy az ügyfél számára biztosított tárterületen az elhelyezett programkód:
- Megbízott vagy harmadik személy számára kárt okozhat vagy;
- nem alkalmas osztott rendszeren való futtatásra vagy;
- futtatását biztosító web szervert számottevően lassítja, vagy üzemszerű működését gátolja vagy;
- által megjelenített tartalom jogszabályba ütközik vagy;
- működése során jogszabályba ütköző tevékenységet valósít meg (pl.: SPAM, vagyis a kéretlen levelek küldésére);
4.11. Az ÁSZF rendelkezéseit Megbízott jogosult egyoldalúan módosítani, ha a módosítás hatályba lépése előtt 1 nappal a módosítás lényegi elemeit honlapjának nyitóoldalán jól látható módon elhelyezi.
4.12 Megbízott vállalja, hogy az általa Szerződésben meghatározott alapszolgáltatást 99%-os rendelkezésre állás mellett biztosítja. Megbízott jogosult havonta legfeljebb 120 perc üzemszünet beiktatására a szükséges karbantartási munkálatok elvégzésére. Amennyiben ez munkanapra esik, köteles ezt legalább 3 munkanappal előre írásban (e-mail, fax, vagy posta) az előfizető felé jelezni.
4.13. Megbízott jogosult a havi karbantartási munkálatok végzésére beiktatható üzemszünetek összevonására évente legfeljebb 4 alkalommal nagyobb fejlesztések, frissítések, illetve karbantartási munkálatok céljára, különösen akkor, ha ez a karbantartás Megbízó felé nyújtott szolgáltatás minőségét javítja, ideértve, de nem kizárólagosan azt, ha Megbízó weboldalának működése gyorsabbá vagy megbízhatóbbá válik.
4.14. A havi rendszeres karbantartás időtartama, illetve az annak összevonásával végzett nagyobb fejlesztések, frissítések, illetve karbantartási munkálatok időtartama Megbízott által az alapszolgáltatásra vállalt 99%-os rendelkezésre állási időt nem csökkenti.
4.15. Megbízott jogosult a webhosting szerződés automatikus meghosszabbítására és annak ellenértékének kiszámlázására az eredeti időtartammal megegyező időtartamra, amennyiben Megbízó előzetesen legkésőbb a fordulónapot megelőző 20. naptári napig nem jelzi postai ajánlott küldemény formájában, hogy a webhosting szerződést felmondja.
4.16. Megbízott jogosult a szolgáltatás korlátozására, illetve szüneteltetésére, amennyiben Megbízó ezen ÁSZF bármelyik pontját megsérti.
5. Megbízói jogok és kötelezettségek:
5.1. Megbízó köteles a megrendelt szolgáltatásokat előírásszerűen használni, ellenkező esetben Megbízott jogosult a szolgáltatást szüneteltetni, vagy a szerződést azonnali hatállyal felmondani. A hibás vagy helytelen használatból eredő károkért Megbízó felelősséggel tartozik.
5.2. Megbízó a Megbízási Szerződés megadott adataiban bekövetkező bármely változást köteles Megbízottnak 15 napon belül bejelenteni, hogy Megbízott nyilvántartásában, mindig a valóságnak megfelelő adatokat tárolhasson.
5.3. A Megbízó kérheti az első konzultáció (a nem dinamikus adminisztrátori felületen keresztül nem karbantartható) alkalmával kialakított dizájnterv arculati elemeinek módosítását maximálisan 25% mértékben a projekt keretén belül.
5.4. A Megbízó a 2 korrekciós konzultáció után elkészült arywyr webportált köteles átvenni. A Megbízó akkor is köteles átvenni az arywyr webportált, ha nem juttatta el az anyagokat a vállalt határidőre, illetve a konzultációs lehetőségek során 3 munkanapon belül nem jelezte módosítási igényeit.
5.5. Megbízót a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges azonosító és jelszó tekintetében harmadik személyekkel szemben titoktartási kötelezettség terheli, amelynek alapján köteles azokat titokban tartani. A kötelezettségének megszegéséből eredő kárért teljes körű felelősséggel tartozik. Megbízó köteles az igénybe vett szolgáltatásokért a megbízási szerződésben megadott díjat kifizetni. A díj a tárgyidőszak kezdete előtt kiegyenlítendő. Megbízó kötelezettséget vállal a szerződésben, legyen az szóbeli vagy írásbeli, valamint az egyes számlákon szereplő összegek határidőre történő kifizetésére.
6. Szavatosság és a felelősség korlátozása:
6.1. Egyik fél sem felel a szerződés szerinti kötelezettsége megszegéséért azon esetekben, amikor olyan, mindkét fél érdekkörén kívül eső, előre nem látható körülmények (vis major) merülnek fel, amelyek megakadályozzák a szerződés teljesítését. Ilyen körülmények elsősorban: háborús cselekmények, lázadás, szabotázs, robbantásos merénylet vagy más szükséghelyzet, elemi csapás, árvíz, tűzvész, villámcsapás, illetve más természeti katasztrófa, munkabeszüntetés, a honvédelmi törvény, rendőrségi törvény alapján feljogosított szervek rendelkezésére tett intézkedés.
6.2. Megbízott nem vállal felelősséget semmilyen közvetett vagy közvetlen kárért (például, de nem kizárólagosan felsorolva, így egyéb lehetőséget sem kizárva: adatvesztés, üzleti haszon elmaradása, üzleti tevékenység félbeszakadása, egyéb anyagi veszteségek), mely az arywyr webportál használatából, vagy esetleges gátolt működéséből ered. Megbízott felelőssége a jelen szerződésben foglaltakra korlátozódik, és ez alapján az esetleges kártérítést Megbízó semmilyen formában nem igényelhet.
7. További rendelkezések, értesítés:
7.1. Az értesítés hivatalos módja az e-mail. Megbízott minden közleményét, értesítését e-mailben küldi az Megbízónak.
7.2. Amennyiben Megbízó e-mail címe megváltozik köteles erről Megbízottat haladéktalanul értesíteni.
7.3. Megbízottat nem terheli felelősség Megbízó elérhetetlensége esetén bekövetkező károkért (pl. domain név felmondása, vagy tárhely törlése elérhetetlenség miatt).
7.4. A tárterületen elhelyezett adatok tartalmáért, Megbízónak a magyar és/vagy a nemzetközi jogszabályokat sértő tevékenységéért Megbízott felelősséget nem vállal, ez kizárólag Megbízó felelőssége.
7.5. Megbízott fenntartja magának az árváltoztatás jogát, amely azonban a már megkötött, határozott időre szóló Szerződésekre nem vonatkozik. Határozatlan időre szóló Szerződés esetén pedig Megbízott az árváltozást megelőzően Megbízót értesíteni köteles (e-mail vagy hagyományos levél útján).
7.6. A Szerződő felek kijelentik, hogy a Szerződés teljesítése során egymással együttműködnek, a szükséges tájékoztatást egymásnak megadják, az esetleges vitás kérdésekben elsősorban a békés úton történő megoldást részesítik előnyben.
7.7. Megbízott a tudomására jutott személyes adatokat bizalmasan kezeli, azok megismerését az érintett előzetes hozzájárulása nélkül más személy számára - a külön jogszabályokban meghatározott kivételekkel - nem teszi lehetővé, illetve azokat nem hozza nyilvánosságra. Megbízott a hálózatának igénybevételével továbbított közlések tartalmát kizárólag a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges mértékben ismerheti meg. Ha Megbízottnak a szolgáltatás teljesítése során valamely közlés a tudomására jutott, a közlés tartalmának megismerését más részére nem teszi lehetővé.
Megbízott jogosult Felhasználóval folytatott telefonbeszélgetéseit rögzíteni. A felvételeket Megbízott megőrizheti, és az esetleges jogviták tisztázására felhasználhatja.
7.8. Megbízó a Szerződés aláírásával hozzájárul, hogy nevét és az általa a Szerződés alapján elkészült honlapot Megbízott felhasználja saját marketing és referencia céljaira.
7.9. Megbízó hozzájárulását adja ahhoz is, hogy a Megbízott az elkészült honlapon a saját cégnevét feltüntesse.Megbízott mind a videót, mind az elkészített arculati grafikát saját alkotásának tekinti,megbízó azt használhatja ingyenesen mindaddig amig a tárhelyet az arywyr media kft vagy annak szolgáltatója biztosítja.(jogdíj megfizatése csak akkor kerül kiszámlázásra ha a weblapot elköltöztetik).A jogdíj nagyságát megbízott határozza meg.Elköltözés esetén Megbízó elveszíti a korábban kapott kedvezményeket,erről megbízott számlát állít ki s annak kifizetését megbízó magára kötelezőnek tekinti.Határidő 3 munka nap.
7.10 A felek megállapodnak abban, hogy a megbízási szerződésből eredő vitás kérdéseiket elsősorban tárgyalások útján fogják rendezi, amennyiben az nem vezetne eredményre, úgy a Nógrád megyei Bíróság kizárólagos illetékességét kötik ki.
Általános Szerződési Feltételek
1. sz. melléklete:
1. alap árlista:
Weboldalkészítés (Etalon csomag): 298.000,-Ft
- 8-10 oldalból álló dinamikus weboldal;
- tartalmazhat bemutatkozó szöveget, szolgáltatások listáját, képgalériát;
- felhasználó modul (automatikus felhasználó regisztráció);
- adminisztrációs modul (tartalmak szerkesztésére szolgál);
- kapcsolat modul (kapcsolat felvételi form);
- hírlevélküldő modul (hírlevelek kiküldésére szolgál, automatikus fel- és leiratkozással);
- statisztikai modul (az oldal látogatottságát lehet nyomon követni);
- kezelő felület (saját maga tudja szerkeszteni az oldalt).
Weboldalkészítés (Medium csomag): 498.000,-Ft
- dinamikus weboldal, oldalkorlátozás nincs;
- tartalmazhat bemutatkozó szöveget, szolgáltatások listáját, képgalériát;
- felhasználó modul (automatikus felhasználó regisztráció);
- adminisztrációs modul (tartalmak szerkesztésére szolgál);
- kapcsolat modul (kapcsolat felvételi form);
- hírlevélküldő modul (hírlevelek kiküldésére szolgál, automatikus fel- és leiratkozással);
- statisztikai modul (az oldal látogatottságát lehet nyomon követni);
- alap optimalizálás;
- Google maps szolgáltatás (térkép a kapcsolat menü alatt);
- Kezelő felület (saját maga tudja szerkeszteni az oldalt).
Weboldalkészítés (Premium csomag): 598.000,-Ft
- dinamikus weboldal, oldalkorlátozás nincs;
- tartalmazhat bemutatkozó szöveget, szolgáltatások listáját, képgalériát;
- felhasználó modul (automatikus felhasználó regisztráció);
- adminisztrációs modul (tartalmak szerkesztésére szolgál);
- kapcsolat modul (kapcsolat felvételi form);
- hírlevélküldő modul (hírlevelek kiküldésére szolgál, automatikus fel- és leiratkozással);
- statisztikai modul (az oldal látogatottságát lehet nyomon követni);
- on-line webáruház / webkatalógus modul (on-line vásárlás)
- optimalizálás;
- videó 500 MB tárhellyel;
- Google maps szolgáltatás (térkép a kapcsolat menü alatt);
- Kezelő felület (saját maga tudja szerkeszteni az oldalt).
További szolgáltatások:
- Webhosting:
- Normál tárhely 1 GB + 1 db .hu domain név: 32.000,- Ft/év
- Túlhasználás esetén: 24.000,- Ft/év/GB
- Videós webhosting 3 GB: 100.000,- Ft/év
- Túlhasználás esetén: 32.000,- Ft/év/GB
A túlhasználást a rendszerünk automatikusan figyeli és minden megkezdett GB-t automatikusan kiszámlázunk, melyet Megrendelőnek kötelessége a számlán szereplő határidőig kiegyenlíteni.
- Google AdWords kampány: 80.000,-Ft-tól
- Mr. v. Mrs. Host: 138.000,-Ft-tól
- Keretszerződés 80.000,- Ft-tól
- Megbízási díj 150.000,- Ft-tól
- Reklámügynökségi Keretszerződés 150.000,-Ft/hó- tól
További feltételek a 3. sz. Mellékletben
Az arywyr media kft. az árváltozás jogát fenntartja, jelen árak csak tájékoztatás jellegűek, minden ettől eltérő megegyezés lehetséges.
2. Nem elektronikus anyag leadási felárak:
2.1. Papír alapú anyagok esetén gépelt anyagról: 600Ft/oldal, kéziratokról: 650Ft/oldal, hanganyagról: 1000Ft/oldal.
Szövegszerkesztéssel minden anyag 150 Ft/oldal pluszköltséget jelent!
3. Ha Megbízó a tervet utólag módosítja, vagy bármilyen módon megváltoztatja:
3.1. Nem dinamikus adminisztrátori felületen keresztül nem karbantartható, tehát programozást filmforgatást, fényképezést, kiszállást igénylő munkák esetén 30.000 Ft felárat számítunk, és számlázunk ki minden megkezdett munkaóránk után.
3.2. Kialakított dizájnterv arculati elemeinek módosítása maximálisan meghaladja a 25% -ot, akkor 30.000 Ft felárat számítunk, és számlázunk ki minden megkezdett munkaóránk után.
Az árak bruttó árak, és HUF értendők.
Általános Szerződési Feltételek
2. sz. melléklete:
1. Nyereményjáték: Ingyen webportál
Ha Ön oldalunkon beregisztrált, akkor részt vesz egy sorsoláson, amelyre félévente kerül sor. Tehát egy kampány ciklus 6 hónap. Sorsolás évente kétszer esedékes, December 15-én és Június 15-én.
Nyeremény: Ha Ön a szerencsés, akkor ingyen elkészítjük Etalon csomag tartalmú arywyr webportálját. (továbbiakban: nyeremény)A nyeremény nem tartalmazza a domain nevet, és a tárhelyet.
2. Részvételi és játékszabályzat:
2.1. Az arywyr media kft (továbbiakban: szervező) által szervezett "ingyen web vagy videó" nyereményjátékában (továbbiakban: játék) kizárólag azon magyar állampolgár, természetes személy vehet részt, aki devizabelföldi, nyilvántartott magyarországi állandó lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező, magyar állampolgárságú személy, vagy bejegyzett vállalkozás, és aki a Játék időtartama alatt adatai (vezetéknév, keresztnév, e-mail cím, lakcím, mobiltelefonszám, ha nem magánszemély, akkor céges adatok: cégnév, cím, cégjegyzékszám, telefon, e-mail cím) megadásával regisztrált az arywyr.com internetes oldalon.
2.2. A regisztráció érvényességét ellenőrizni a szervezőnek jogában áll. Érvénytelen regisztrációt a szervező törli a rendszerből. A szervezőnek jogában áll véglegesen tiltólistára helyezni a szabálytalankodó játékost. Minden regisztráció érvénytelen, mely valótlanságot sugall, ezt a szervezőnek jogában áll elbírálni.
2.3. A Játék 2009 Október 01-től visszavonásig érvényes.
2.4. A játék nyerteseit a Szervező közjegyző jelenlétében számítógép segítségével az aktuális kampány lezárása után 10 munkanapon belül sorsolja ki.
2.5. A Szervező a sorsoláson, a nyerteseken kívül 3 db tartaléknyertest is kisorsol, a tartaléknyertesek kihúzásuk sorrendjében válnak jogosulttá a nyereményre abban az esetben, ha a nyertes, vagy a sorrendben előttük lévő tartaléknyertes nem felel meg a részvételi és játékszabályzatnak.
2.6. A nyerteseket a szervező e-mailen értesíti illetve arywyr.com weboldalon közli.
A nyertesek kötelesek az értesítést követő 7 naptári napon belül visszaigazolni igényüket e-mailben a nyereményre. Amennyiben ez nem történik meg, úgy a nyereményre nem jogosultak. Az elfogadott visszaigazolás kizárólagosan e-mail üzenet formájában érvényes. Miután beérkezett a visszaigazolás, szervező kitöltet a nyertessel egy hivatalos megbízási szerződést, ez szintén e-mail, illetve elektronikus úton történhet. Nyertes szervezőt utazásra egyéb költségekre nem kötelezheti. Beérkezett nyeremény igényt csak a kiküldött s helyesen kitöltött és aláírt megbízási szerződés iktatásával tudjuk kiszolgálni.
2.7. A nyereményt a visszaigazolást megkapva, s azt nyugtázva 25 munkanapos határidővel veheti át a nyertes. A nyeremény elkészítésében köteles nyertes együttműködni. A megbízási szerződés és az ÁSZF(Webportáltervezés) iránymutatása alapján.
2.8. A regisztráltak és játékosok feltétel nélkül beleegyeznek abba, hogy személyes adataik(vezetéknév, keresztnév, e-mail cím, lakcím, mobiltelefonszám), a Szervező adatbázisába kerüljenek, és azokat a Szervező esetleges tiltási nyilatkozata kézhezvételéig minden további ellenszolgáltatás, és engedélyezés nélkül saját marketing tevékenysége céljából felhasználhassa. (pl.: SMS-, e-mail értesítések) Az adatszolgáltatás önkéntes. Személyes adatait saját, a játékokban való részvétel alapfeltétele céljából adja marketingtevékenységre, illetve a kutatás és közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX törvényben meghatározott piackutatás és közvetlen üzletszerzés céljára, így különösen arra, hogy elektronikus úton hirdetést küldjünk az Ön részére.
2.9. Azok a játékosok akik nem kívánnak részt venni további játékokban, és kereskedelmi ajánlatokban adataik törlését kérhetik kizárólag írásban a következő címen: arywyr media kft. 2660 Balassagyarmat, Rákóczi út 98-126 A/3/7.
2.10. A nyeremények pénzre át nem válthatók, és át nem ruházható. A nyereményhez tartózó SZJA fizetési kötelezettséget, valamint a felmerülő egyéb költségek a nyertest terhelik.
2.11. Kisorsolt nyertesekről bemutatásra kerülhet egy rövidfilm az arywyr.com webportálon, vagy az otthon.tv-n, és minden esetben feltüntetjük nevét a sorsolást követően a www.arywyr.com oldalon. A bemutató film csak egyedi esetekben készül el, ennek eldöntési jogát a szervező fenn tartja. A játékost, ha nem tartja be a fent leírtakat a szolgáltató törölheti. Téves adatok megadása esetén a szervezőt felelősség nem terheli.
2,12. Az arywyr media kft. kizárólag abban az esetben tárolja személyes adatait (pl. név, lakcím, e-mail cím), amennyiben Ön megadta azokat.
2.13. Az arywyr media kft. kizárólag az adatvédelmi jogszabályokban foglalt rendelkezéseknek megfelelően jogosult az önként megadott adatok felhasználására. Miután megadta nekünk személyes adatait, egyben felhatalmaz minket arra, hogy ezeket az információkat az itt leírt, illetve a weblapon külön meghatározott módon és célra felhasználjuk.
2.14 Az arywyr media kft. kiemelten fontosnak tartja az Ön személyes adatai védelméhez fűződő jogának tiszteletben tartását, és mindent megtesz azért, hogy személyes információi adatbázisunkból soha ne kerüljön illetéktelen kézbe. Figyelembe véve, hogy kötelességünk kiadni személyes adatait akkor, ha ezt törvény, bírósági, más hatósági végzés írja elő nekünk.
Az arywyr media kft. a változtatás jogát, saját hatáskörében fenntartja, de erről minden esetben a www.arywyr.com oldal ezen részén értesíti felhasználóit.
Általános Szerződési Feltételek
3. sz. Melléklete
1. Egyéb szolgáltatások:
- AdWords kampány
- Mr. vagy Mrs. Host
- Reklámügynökségi marketing szolgáltatás
1.1. Minden olyan megbízás esetén, amikor Megbízott több alkalommal ismétlődően nyújt egy vagy több marketing eszköz kapcsán szolgáltatást, az együttműködést Megbízott Keretszerződés alapján végzi.
1.2. Megrendelés lemondása esetén az alábbi adminisztrációs díjat kell kifizetni, a nettó sugárzási vagy kivitelezési díj alapján: szerződéskötéstől számított 24 órán belül 50%, 24 órán túli lemondáskor 100%, mely az 1. sz. Melléklet listaárai alapján kerül kiszámlázásra. Keretszerződés lemondása esetén, vagy késedelmes fizetés esetén Megbízó elveszti a részére korábban biztosított kedvezményeket, a Keretszerződésben szereplő marketing eszközök az 1.sz. Melléklet
listaárai alapján, az egyes szolgáltatások árainak összegeként meghatározott áron, egy összegben kerülnek kiszámlázásra. Megbízó ezen számlán szereplő díjat 3 munkanapon belül köteles kiegyenlíteni. A listaárak alapján benyújtott számla határidőn túli kiegyenlítése esetén Megbízottat a Magyar Nemzeti Bank által hivatalosan közzétett jegybanki alapkamat kétszeresével, mint késedelmi kamattal megnövelt összeg illeti meg, amely Megbízó részére utólag kerül kiszámlázásra.
1.3. AdWords kampány kivitelezése esetén Megbízott viszont szolgáltatóként végzi tevékenységét, és mivel a Google, mint szolgáltató, nem fix árakkal dolgozik, ezért a Keretszerződésben szereplő paraméterek csak irányadóként értelmezhetőek. Megbízott a mindenkor aktuális árak és egyéb jellemzők figyelembevételével az irányadó célok megvalósítására törekszik, amennyiben ez nem kivitelezhető, Megbízóval való egyeztetés után a szükséges korrekciókat megteszi.
01/10/2009 Balassagyarmat
arywyr media kft